Ma egy igazán élménydús napot töltöttünk Budapesten. Programunk egyik legkülönlegesebb állomása az Országház volt, amely kívülről és belülről is lenyűgöző látványt nyújtott. Az épület gazdag díszítése és hatalmas terei igazán különleges hangulatot adtak a látogatásnak.
A kupolaterem különösen nagy hatással volt ránk: 96 méter magas, és itt őrzik nemzeti történelmünk egyik legfontosabb ereklyéit, a koronázási jelvényeket. Élőben látni ezeket igazán felejthetetlen élmény volt. Az épületben rengeteg szoborral is találkoztunk, amelyek különböző foglalkozásokat mutattak be, így még jobban megismerhettük a múlt egy-egy szeletét.A látogatás elején részt vettünk egy játékos foglalkozáson is, ahol öt csapat mérte össze tudását. A vetélkedő a törvényhozással kapcsolatos témákra épült, és sok gondolkodtató, ugyanakkor szórakoztató feladatot tartalmazott. Minden csapat ügyesen teljesített, és a jó hangulat végig megmaradt.
Ezután a Magyarság Házába látogatott el az a 18 tanuló, aki a nyár elején a Határtalanul program által Felvidékre utaznak. A galériába belépve szép alkotásokat láttunk a falakon, amelyek a magyar kultúrát és történelmet mutatták be. A rendhagyó tanórán Magyarország Trianoni szétszakadásáról és az azt követő időszakban a határon túli magyarok életéről hallhattunk. Az előadásmód nagyon hatásos volt, és segített jobban megérteni a külhoni magyarok mindennapjait. Úgy gondolom, ez a hely nagyon jól bemutatja, hogyan élnek a világ különböző részein a magyar közösségek.A program után sétáltunk egy nagyot a Duna partján, ahol élveztük a gyönyörű kilátást és a kellemes hangulatot. A nap végére rengeteg új élménnyel gazdagodtunk: sok szép dolgot láttunk, tanultunk, és közben a jókedvünk is végig megmaradt.
Illés Borbála, Fodor Barnabás, Szőcze Luca
Kísérő pedagógusok: Hernusz Erzsébet, Sifter Viktória, Hegyi Kevin