Egy magyar vitéz beszámolója a nándorfehérvári diadalról

           Minden nap este imádkoztam a Jóistenhez.

         Aztán elkezdődött a harc. Az első napokban ágyúztak minket. Egy hatalmas puffanást hallottam, majd a vár megremegett a lábam alatt. Kiáltozás és sikolyok ütötték meg a fülem. Észrevettem, hogy tőlem 50 méterre a vár egyik része leomlott. Majd jött a közelharc, levonultunk a várból. Józsi, a barátom, megveregette a vállam, mielőtt felültünk a lóra. Megláttam a törököket, ahogy felénk rohantak. Majd egy óriási dörrenés: egy ágyúgolyó előttem ért talajt. Ekkor egy török kiszemelt magának. Felém lovagolt, fehér turbánt volt a fején. Hirtelen levert a víz. Akármennyire is nem szerettem ölni, most meg kellett tennem: leszúrtam. Majd egy ordítást hallottam mellőlem. Odapillantottam, Józsit szúrta le egy török harcos. Nagyon elkeseredtem, a szemembe könny szökött. Iszonyatos harag dúlt bennem, megfogtam a törököt és úgy rácsaptam a fejére, hogy azonnal szörnyethalt. Majd egy gyors röppenést hallottam: egy íj tartott felém. Még egy pillanatra láttam is a gúnyos mosolyt a nyilazó török arcán. Éles, erős fájdalmat éreztem a karomban. Odanéztem és láttam, hogy a nyílvessző a karomba fúródott. Amint körbenéztem, mindenki küzdött. Rengeteg halott feküdt már a földön. Úgy éreztem, hogy magam épp élet és halál közt lebegek. A karomból folyt a vér. Magatehetelenül eldőltem. Majd felvillant egy kép a fejemben: Józsi. Ha most meghalok, rá senki nem fog emlékezni. Nem, nem szabad, hogy így legyen! Szerencsém volt, mert egy pap éppen arra járt és segített rajtam. Ájultan bevittek a várba, ellátták a sebem. Később, amikor magamhoz tértem, hálát adtam Istennek, hogy megmentett. Másnap reggel már újra a csatatéren küzdöttem. A nagy forgatagban egyszer csak megpillantottam azt a törököt, aki tegnap meglőtt: a földön hevert. Szemein látszódott, hogy már eltávozott belőle az élet. Így telt még néhány nap, fáradtan, de nagy erővel öltük a törököt.

         Aztán jött a végső csata. Mi győztünk. A csata után elcsigázva, de boldogan mentünk be a templomba, ahol hálaadó szentmisén vettünk részt. Jó volt tudni, hogy mindenhol nekünk kongatják a harangokat. A harc után kimentem a temetőbe. Megkerestem Józsit. Tettem rá virágot, elmondtam érte egy imát, és megköszöntem neki, hogy életét adta értünk.

                                                                    Horváth Gréta 6.osztály