„Az Év BISEL Fotósa” felhívás

A környezetvédelemért felelős tárca az  idén is meghirdette – immáron ötödik alkalommal – „Az Év BISEL Fotósa” felhívásait a tavalyihoz hasonlóan 7-9., 10-12. évfolyamos diák és felnőtt kategóriában.

Az Energiaügyi Minisztérium célja a meghirdetett fotópályázattal, hogy a pályázók személyes, természetközeli élményen keresztül közvetlen közelségbe kerüljenek a magyarországi kisvízfolyások élővilágával és a legkülönlegesebb pillanatokat lencsevégre kapva megosszák azt a nagyközönséggel is. A képek által sok olyan faj válik ismertebbé, amelyek talán egész életünkben rejtve maradnának előttünk víz alatti életvitelükből adódóan. Célunk a fotósfelhívások meghirdetésével az is, hogy minél több diák, pedagógus, felnőtt pályázó, illetve a fotókat végignéző közönség a vízfolyásaink élővilágának jobb megismerése által egyre inkább szívén viselje annak védelmét. 

Az idei pályázaton helyezést elérő, vagy különdíjra érdemes pályázók a korábbi évekhez képest magasabb jutalomban részesülnek.

A minisztériumi elismerő oklevél mellett a kategóriák első helyezettjei 150 ezer Ft, a második helyezettjei 100 ezer Ft, a harmadik helyezettjei 75 ezer Ft, a különdíjasai pedig 50 ezer Ft pénzjutalomban részesülnek.

A beérkezett pályaműveket a kép pályázati kiírásnak való megfelelősége, minősége, kompozíciója és egyedisége alapján bírálja el a szakmai zsűri.

A pályázati felhívásban részletezett feltételeknek megfelelő pályaműveket a https://kornyezetvedelmipalyazat.hu/palyazatok online felületen lehet benyújtani 2024. szeptember 30-ig.A felhívásokkal kapcsolatos kérdéseket a bisel@em.gov.hu e-mail címre lehet megküldeni.”